Vannak felismerések, amelyek nem egy pillanat alatt történnek meg. Nem villámcsapásként érkeznek, hanem lassan, szinte észrevétlenül dolgoznak bennünk. Először csak kérdések formájában, aztán egyre határozottabb belső feszültségként, míg végül már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni.

Az én utam sem egyetlen könyvben vagy egyetlen egyetemi előadáson kezdődött. Nem is egyetlen szakterületben gyökerezik, hanem abban a hosszú, néha kifejezetten viharos szakmai és emberi utazásban, amelyet az elmúlt két évtizedben bejártam. Minden állomás, minden "kikötő" hozzátett valamit ahhoz az iránytűhöz, amelyet ma az ügyfeleim kezébe adok.

Hiszem, hogy egy navigátor csak akkor hiteles, ha nemcsak a csillagokat ismeri, hanem a tenger sós ízét is.

A számok fegyelme: A hitelelemzői évek tőkesúlya 

Az utam a bankszektorban indult, hitelelemzőként. Akkor tanultam meg a számok könyörtelen, de tiszta logikáját. Számtalan iparágat láttam belülről, mezőgazdaságtól gyártáson át szolgáltatásokig, és megtanultam "olvasni" egy cég életjeleit a mérlegsorok, cash-flowk és eredménykimutatások mögött.

Ez volt az alapozás időszaka. Itt rögzült bennem az a fegyelem, ami ma is végigkíséri a munkámat: a számok nem hazudnak, de önmagukban csak néma tanúk. Meg kellett tanulnom kérdezni. Miért süllyed ez a hajó, ha a vitorlák látszólag épek? Miért fogy el a pénz, miközben a forgalom nő?

Itt értettem meg először, hogy a pénzügyi stabilitás egy vállalkozás tőkesúlya. Ha ez nincs rendben, hiába fúj a hátszél, a borulás csak idő kérdése.

Az értékteremtés iskolája: Anyaság és a "hibák olimpiája" 

Aztán jött az életem legszebb "projektje": két gyönyörű gyermek édesanyja lettem. A babázás alatt azonban nem állt meg a bennem lévő alkotóvágy, így saját vállalkozást indítottam, amivel később elnyertem az "Év Anyavállalata" díjat is. De ne szépítsük a múltat: itt tanultam meg igazán, mi az az értékteremtés – és itt követtem el a legtöbb hibát is.

Ma már tudom, hogy ez a legnagyobb kincsem: pontosan ismerem azt a gyomorszorító érzést, amikor a saját pénzed, a saját időd és a családod jövője van a kockán. Értem a KKV-vezetők magányát, a mindent felemésztő operatív tüzek oltását és azt a vágyat, hogy a cég végre ne börtön, hanem eszköz legyen. Itt jött a felismerés: a vezető a tükre a munkatársainak – ha én nem vagyok egyensúlyban, a rendszerem is szétesik.

Sikereim is voltak. Országos versenyt nyertem, elnyertem az "Év Anyavállalata" címet. Kívülről nézve minden rendben volt. Belül azonban egyre többször éreztem azt, amit nehéz kimondani: terhessé vált. Nem egyszerűen fárasztó volt, hanem súlyos. Olyan teher, amit az ember nem azért cipel, mert nehéz, hanem mert nem a sajátja.

Ma már tudom: ha létezne olimpia a vállalkozói buktatókból, jó eséllyel dobogóra állhatnék.

És ez nem önirónia. Ez tapasztalat. Pontosan ismerem azt a gyomorszorító érzést, amikor a saját pénzed, a saját időd és a családod jövője van a kockán. Ismerem a KKV-vezetők magányát, a mindent felemésztő operatív tűzoltást, és azt a vágyat, hogy a cég végre ne börtön legyen, hanem eszköz.

A szikra – amikor először találkoztam Simon Sinek gondolatával 

Ebben az időszakban hallottam először Simon Sinek előadását az Arany körről. Nem akkor értettem meg igazán. Inkább csak visszhangzott bennem egy mondat, ami újra és újra előjött.

Az emberek nem azt veszik meg, amit csinálsz, hanem azt, amiért csinálod.

Egy ideig csak bosszantott. Mert mit kezd ezzel az ember, amikor látszólag minden működik? Aztán egyre többször hallgattam meg újra az előadást. És egyszer csak összeállt a kép.

Rájöttem, hogy az a vállalkozás, amelyben benne voltam, nem az, amit akkor is csinálnék, ha holnap megnyerném a lottót. Nem az a tevékenység, ami belülről hajt. És ezt nem lehet hosszú távon büntetlenül figyelmen kívül hagyni.

Amikor végül lezártam azt a vállalkozást, belém hasított valami egészen váratlan. Nem egy új üzleti ötlet. Nem egy új szerep. Hanem egy szó: kontrolling.

A rend felfedezése – kontrollerként a versenyszférában 

A vállalkozói kaland után a versenyszférában, egy holdingnál folytattam kontrollerként, és ott hirtelen minden a helyére került. Elvégeztem gyakorlatilag az összes létező kontrolling képzést. Beleástam magam ERP-rendszerekbe, BI-megoldásokba, riportstruktúrákba.  Megtanultam az adatalapú gondolkodást, és azt, hogy minden rögzített adat mögött egy emberi döntés vagy egy folyamathiba rejlik. Nemcsak rögzítettem a számokat, hanem detektívként kerestem az összefüggéseket: 

Miért ott folyik el a profit? Miért akad el a kommunikáció két osztály között? 

Ebben a "laboratóriumban" kristályosodott ki, hogy a digitális eszközök csak akkor érnek valamit, ha értjük a mögöttük lévő emberi logikát is.

Gazdasági vezetés és a kiégés határa 

Egy idő után továbbléptem gazdasági vezetőként. Ott minden tiszta volt: felelősség, hatáskör, feladatok, döntési jogkör. Egy dolog nem volt: idő. Két és fél ember munkáját végeztem. Kiégtem.

És még mindig ott volt bennem a kérdés. A belső miért keresése.

Ekkor már javában tartott az MBA, és egyre mélyebben foglalkoztam stratégiával. Ahogy egyre mélyebbre ástam magam a témában, világossá vált: a kontrolling létfontosságú egy növekedni akaró vállalkozásnak, de nem a csúcson van. Fölötte ott a stratégia.

Rájöttem arra is, hogy miért nem lehet pusztán PESTEL- és SWOT-elemzésekből valódi stratégiát építeni. Ezek fontos eszközök, de nem innen indulunk. Nem a környezet elemzésével, hanem a jövőképpel, a vízióval.

Beszélgettem ügyfelekkel, problémákról, dilemmákról. Egyre több stratégiai tervet készítettem, miközben gazdasági vezetőként is dolgoztam. És lassan, de biztosan kirajzolódott bennem az, ami addig hiányzott.

A megérkezés – találkozás Forest R. Daviddel 

Bár sok kikötőben megfordultam, végig ugyanazt kerestem: a rendszert a káoszban, avagy a miértem. A PhD-kutatásom során találkoztam Dr. Forest R. Daviddel, a stratégiai tervezés egyik szülőatyjával. Ez egy olyan pillanat volt, amit nem fogok elfelejteni.

Nem azért, mert ott találkoztam valakivel, és nem is azért, mert addig nem értettem volna a stratégiát, a számokat vagy a működési logikát. Ezek mind a helyükön voltak már.

Ami akkor történt, az inkább sűrűsödés volt, mint felismerés. Az a fajta csendes összeállás, amikor az ember rájön, hogy nem új válaszra van szüksége, hanem arra, hogy kimondja végre azt, amit régóta tud.

Ott vált világossá bennem, hogy amikor a szervezet területei nem egy irányba húznak, a hatékonyság óhatatlanul csökken, a profit pedig nem látványosan tűnik el, hanem egyszerűen elszivárog a réseken. Apránként, észrevétlenül, míg végül már senki nem tudja pontosan megmondani, hol ment félre.

Amikor a szervezet területei nem egy irányba húznak, a hatékonyság csökken, a profit pedig egyszerűen elszivárog a réseken.

Akkor született meg bennem ez a mondat, amely összefogta mindazt, amit a bankszektortól a vállalkozói éveken, a kontrollingon és a stratégiai munkán át újra és újra láttam. 

Itt értettem meg végleg, mi az én miértem.

A vízióm 

Egy olyan magyar KKV-szektort látok magam előtt, ahol a vállalkozás nem a tulajdonos szabadságát felemésztő börtön, hanem egy stabil, önműködő értékteremtő rendszer. Ahol a cégvezetők nem a napi tűzoltásban égnek ki, hanem van idejük és energiájuk az alkotásra, a stratégiára és a családjukra.

Ez az út vezetett el oda, ahol ma vagyok, ez van benne minden munkámban, és ezért hiszem, hogy a stratégia nem elmélet, hanem iránytű.

Ma azért dolgozom, hogy neked ne kelljen elkövetned azokat a hibákat, amikért én már megkaptam az "aranyérmemet". Segítek, hogy ne csak tűzoltó legyél a saját cégedben, hanem egy jól navigálható, stabil és sikeres hajó kapitánya, aki pontosan tudja, merre van az előre. 

Ha idáig eljutottál az olvasásban, akkor valószínűleg te is keresed a saját miértedet.
És ez jó helyről indul.

Bontsunk vitorlát együtt!